Tisztelt Polgármester Úr!

Kedves Kollégák!

„Keress olyan mestert, akinek szelleme világos, tudása nagy és szíve jó!"

Ezt a gondolatot egy arab filozófus hagyta ránk. Ez a gondolat röviden összefoglalja mindazokat a tulajdonságokat, amelyek a tanárt tanárrá, a pedagógust pedagógussá teszik. Ebből is látszik, hogy milyen nehéz mesterség, milyen komoly feladat, milyen életre szóló hivatás a pedagógusé!

Hiszen nincs hivatás, amely ennyi azonnali sikerrel kecsegtet, és nincs egyetlen munka sem, amelynek a valódi hasznát csak évek, esetleg csak évtizedek múlva láthatjuk. De nincs még egy munka, ahol ennyi a kudarc, a hiábavaló erőfeszítés, ugyanakkor ilyen sok siker, ennyi ajándék, kellemetlen és kellemes meglepetés éri az embert.

De nincs talán még egy ilyen személyfüggő foglalkozás sem, ami akár egész életre szóló nyomokat hagy a gyermekekben, ifjakban. Nincs még egy munka, ahol ilyen nagy hatása lehet egy-egy jó - vagy jókor kimondott - szónak, esetleg egy-egy rosszul vagy rosszkor mondott szónak.

A pedagógus személyisége példaként hat a tanítványok belső világára. Ahogy Comenius mondja: „A tanító legkedvesebb gondja legyen, hogy jó példamutatással magával ragadja tanítványait. Élő példáját kell szolgáltatnia az erénynek, amelyekre rá akarja nevelni tanítványait."

Lévén azonban, hogy az iskola a világra nyitja ablakát, falai közé beszüremlik az élet durva zaja is. E "zajártalom" ellen jószerével erőtlen a "bent" felhangzó emberi szó és a nemes intelem. Az iskolán kívüli világból "áteredő" vétkek példaereje játszi könnyedséggel érvényteleníti a pedagógus által jóakarattal közvetített értékeket és életelveket. Így egy "kettős tudat" nyer életet: az egyik az iskolai, a másik a társadalmi tapasztalatból meríti értéktartalmait.

A "hasadt tudat" hivatási kötelességünkből eredő újbóli egyesítéséhez - miként az oktatási rendszer színvonalas működéséhez is - nem elég a napjainkban annyit hangoztatott, költségcsökkentést célként vállaló, úgymond reform vagy sokszor reformként aposztrofált intézkedés.

Az az ország, régió vagy város, aki nem törődik megfelelően oktatásával - és most nem csupán anyagi áldozatokról van szó -, a saját jövőjétől veszi el a lehetőségeket. Aki azonban felvállalja annak fejlesztését, gondozását, saját közösségét, nemzetét építi és teremt számára továbblépési lehetőséget. Több európai ország példáját is említhetnénk: Finnország, vagy általában a skandináv országok, Írország, de a német gazdasági csoda a 70-es, 80-as években is nagyban épített az oktatás fejlesztésére.

Talán nem tűnik „hazabeszélésnek", ha azt mondom, hogy szűkebb hazánkban is ezt tapasztalhatjuk: egy meglehetősen nehéz gazdasági és közoktatási helyzetben Pápán kiemelt szerep jutott a közoktatási intézmények fejlesztésének: megújul a Csókai óvoda, a Munkácsy Mihály Általános Iskola, a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola tagintézménye, iskolai könyvtár, aula épül, olyan eszközök kerülnek beszerzésre, amelyek segítik a nyelvi képzést, a zenei képzést, a szakképzést, segítik a sportolást, vagyis lehetőségeket teremtenek, lehetőségeket a továbblépésre.

A „hasadt tudat" megváltoztatásához a megfelelő feltételek mellett kell azonban az is, hogy a pedagógusok szakmai, emberi tartása, önérzete és értelmiségi szerepükből eredő felelősségvállalása markánsabb legyen. A minőségi változás fontos feltétele az is, hogy az iskolán kívüli társadalom, jó példával járjon elöl, kiváltképpen a "fent" világa. Végtére is, ahogy Márai Sándor írja: "A morál mindig felülről lefelé hat és formálja a tömeg ízlését, neveli erkölcsét."

A pedagógusé napjainkban egy sokat vitatott, sokszor el nem ismert, már-már presztízs nélküli foglalkozás. A tanulói jogok és kötelességek egyensúlya régen felborult, egyre gyakrabban találkozunk iskolai erőszakkal, ami egyre inkább a tanárokra, tanítókra is irányul. Mind, mind egy félreértelmezett liberális oktatás-politika, félreértelmezett demokrácia-felfogás eredménye. Az egymásnak ellentmondó oktatáspolitikák váltakozásai nem tudtak egy közösen kialakított irány mentén, közös célok érdekében haladni, kiszámítható eredményeket produkálni.

Kedves Kollégák!

A mai ünnep a pedagógusoké, a miénk. E nap lényegét legjobban egy pedagógus fogalmazta meg:

• Ha értéknek tartod, hogy annak idején valaki megtanított pontosan kerekíteni az á-t, összeolvasni az l és az ó betűt, hátrafelé is elvégezni a guruló átfordulást, kivonni a kisebbet a nagyobból, megfigyelni a csírázó magot, megkülönböztetni a dó hangot a rétől,
• ha fontosnak tartod a tudást a vizsgák után is,
• ha nem mindig a tévét rágcsálod műsorzárásig,
• ha nem telik el napod olvasás, gondolkodás, valamire vagy valakire való őszinte rácsodálkozás nélkül,
• ha érdekel a nyíló virág és a nyiladozó értelem,
• ha úgy tudsz adni, hogy nem számolod, mit kapsz cserébe,
• ha van célod, amelyhez járható utat keresel és találsz,
• ha nemcsak ítélkezni tudsz, hanem megérteni és segíteni is,
• ha kudarcot vallva magadba nézel azt kutatva, te mit vétettél, mit mulasztottál,
• ha tolerálod az öntudatos kamasz karcos véleményét,
• ha kiállod a kritikát a megtorlás és a bosszú szándéka nélkül,
• ha nyitott vagy, igazságos, lelkiismeretes, de van humorod is,
• ha egész lényed nyugalmat, biztonságot, szeretetet áraszt,
• ha természetesnek tartod, hogy a tehetséges gyerekek előbb-utóbb túlszárnyalnak,
• ha nem hasonlítod szerény javaidat mások megszerzett vagyonához,
• ha elégtétel és fizetség számodra az osztódással szaporodó ismeretanyag és a semmi mással nem pótolható emberség,

akkor, és csak akkor jó szívvel fogadd el a feléd nyújtott kezeket, a virágokat, hiszen pedagógusnap van. És örülj, mert az igazán neked való pályát választottad!

Hadd kívánjak mindannyiunknak, és nemcsak e napon, sok erőt, türelmet és kitartást, jókedvet és örömet hivatásunkhoz, mindennapjainkhoz, találjuk meg ebben a nagyszerű feladatban mindazt, ami egy sikeres és boldog élethez szükségeltetik!

A hamarosan kezdődő nyári szünetre pedig jó pihenést, kikapcsolódást, feltöltődést!