"Hányféle találkozás,
együttlét, különválás, búcsúzás!
Hullám a hullámmal,

virág a virágtól,
szélcsendben, szélben,
mozdulva, mozdulatlanul,
hány és hányféle színeváltozás,
a múlandó s a múlhatatlan
hányféle helycseréje!"

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Ballagó Pápai Diákok!

Pilinszky János e soraival köszöntöm Önöket, köszöntelek benneteket városi ballagási ünnepélyünkön.

"Múlandó" és "múlhatatlan". Mi is jellemezhetné jobban e napot, mint e két szó?!

Ti, a csupán néhány hónapja „maturandus"-szá, azaz érendővé nyilvánított végzős diákok, elérve az éretté válás útjának végére, e napon végleg elbúcsúztok iskolátoktól, tanáraitoktól, diáktársaitoktól, mindazoktól, akikkel együtt voltatok az elmúlt évek alatt.

Ma minden és mindenki benneteket ünnepel. A feldíszített tantermek, az aggódó, könnyekkel teli, de büszke szülői tekintetek, az elmúláshoz soha hozzászokni nem tudó, töprengő tanárok.

A tarisznya a vállatokon szimbólumokat rejt, útravalót, segítséget felnőtt életetekhez. De éppúgy rejti diákéveitek küzdelmeit, sikereit, csalódásait, megvalósult álmaitokat és elszalasztott lehetőségeiteket, emlékeztet számtalan egyéni és közösen megélt élményre, az osztálykirándulásokra, a különböző iskolai rendezvényekre, a mindennapok feladataira, nehézségeire, és felidézi igazi, egész életre szóló barátságok, számos kibontakozó bizalmas, meghitt vagy remélt diákszerelem emlékét.

Az a közösség, amely éveken át volt együtt mind e jóban és viselte a rosszat, így együtt már soha többé nem lesz.

Múlandó és múlhatatlan cserél helyet, mint Pilinszky János versében.

Ám most is igaz, amit Széchenyi István egykor oly találóan leírt: „A múlt már el­esett ha­tal­munk­ból, a jö­ven­dő­nek azon­ban még urai va­gyunk".

A múltnak, a tegnapnak tehát ettől a pillanattól helyt ad a jövő, a holnap.

Mindenkiben joggal felmerülhet azonban: milyen is ez a holnap egyáltalán?

Nem hiszem, hogy a jö­vő az álmok, a fantazmagóriák vi­lá­ga, nem is va­la­mi­lyen ti­tok­za­tos, fe­lénk kö­ze­lí­tő vég­zet - még ak­kor sem, ha ér­het­nek min­ket kel­le­met­len meg­le­pe­té­sek.

A jö­vő ab­ból épül fel, amit ma meg­te­szünk, amit ma meg­ál­mo­dunk, el­ter­ve­zünk. A jö­vő ezért ma is va­la­mi­lyen ti­tok­za­tos mó­don itt van ve­lünk.

Meg­győ­ző­dé­sem, hogy min­den em­ber ar­ra van ren­del­ve ezen a vi­lá­gon, hogy bol­do­gul­jon, hogy meg­ta­lál­ja a ma­ga he­lyét a vi­lág­ban. Ar­ra va­gyunk ki­ta­lál­va, hogy si­ke­rül­jön az éle­tünk! Márai Sán­dor a bol­dog­ság ke­re­sé­sé­ről egy he­lyen ezt ír­ja:

„A leg­több em­ber egy éle­tet tölt el az­zal, hogy mód­sze­re­sen, iz­zad­va, szor­gal­ma­san és er­nye­det­le­nül ké­szül a bol­dog­ság­ra. Ter­ve­ket dol­goz­nak ki, hogy bol­do­gok le­gye­nek, utaz­nak és mun­kál­kod­nak e cél­ból, gyűj­tik a bol­dog­ság kel­lé­ke­it, a han­gya szor­gal­má­val és a tig­ris ra­ga­do­zó mo­hó­sá­gá­val. S mi­kor el­telt az élet, meg­tud­ják, hogy nem elég meg­sze­rez­ni a bol­dog­ság ös­­szes kel­lé­ke­it. Bol­dog­nak is kell len­ni köz­ben. S er­ről meg­fe­led­ke­zünk."

A bol­dog­sá­got nem cél­ként kell tehát meg­je­löl­nünk, ha­nem ál­la­pot­ként meg­él­nünk. A bol­dog­sá­got ab­ban kell meg­ta­lál­nunk, ami­ben élünk.

Egy al­ka­lom­mal kör­kér­dést in­téz­tek nagy em­be­rek­hez, hogy ha tel­je­sí­te­nék egy kí­ván­sá­gu­kat, mik sze­ret­né­nek len­ni, mi­vé sze­ret­né­nek vál­ni? Az egyik No­bel-dí­jas ku­ta­tó ezt vá­la­szol­ta: „Az a fi­a­tal­em­ber sze­ret­nék len­ni, aki ak­kor vol­tam, ami­kor az akar­tam len­ni, ami most va­gyok."

Kedves Ballagók!

Sok szem­pont­ból éle­te­tek egyik leg­szebb sza­ka­szá­ban jár­tok. Min­den le­he­tő­ség, min­den esély és min­den re­mény ve­le­tek van. Úgy tű­nik, sze­ren­csés csil­lag­zat alatt lép­hettek a holnapba.

Min­den­eset­re sze­ren­csé­sebb csil­lag­zat alatt, mint a déd­szü­lő­ké volt, akik­nek két­szer-há­rom­szor is tel­je­sen új­ra kel­lett kez­de­ni­ük az éle­tü­ket, sze­ren­csé­sebb, mint a nagy­szü­lő­ké, akik­nek az egész éle­te egy dik­ta­tú­rá­ban telt el, és sze­ren­csé­sebb, mint a szü­lő­ké, akik fi­a­tal ko­ruk­ban nem utaz­hat­tak, nem ta­nul­hat­tak sza­ba­don. Ti ta­nul­hat­tok, utaz­hat­tok, sőt, sza­ba­don beszélhettek. Nem­so­ká­ra meg­örök­li­tek ezt az or­szá­got, ezt a vi­lá­got tő­lünk. Ti lesz­tek azok, akik a nem­zet jövőjét ír­já­tok majd.

Ne gon­dol­ja­tok rend­kí­vü­li dol­gok­ra - elég, ha nagy dol­gok­ra gon­dol­tok. Nem­so­ká­ra Ti fog­tok dol­goz­ni, Ti fog­tok al­kot­ni, Ti fog­tok igazgatni, irányítani, nyi­lat­koz­ni és sze­re­pel­ni, Ti fog­tok ta­ní­ta­ni és ta­lán kö­zü­le­tek fog va­la­ki itt áll­ni a he­lye­men, hogy a maj­da­ni bal­la­gók­nak va­la­mi oko­sat mond­jon.

Rá­tok vár az élet meg­újí­tá­sá­nak, to­vább­adá­sá­nak, a gyer­mek­ne­ve­lés­nek ősi hi­va­tá­sa. Ezek mind­egyi­ke, kü­lö­nö­sen, ha szív­vel-lé­lek­kel csi­nál­ják, ha jól csi­nál­ják, em­bert pró­bá­ló, ne­héz fel­adat: a szó leg­szo­ro­sabb ér­tel­mé­ben nagy tett. Nem rend­kí­vü­li, hi­szen min­den előt­tünk já­ró nem­ze­dék ki­pi­pál­ta eze­ket a fel­ada­to­kat. A kér­dés azon­ban az: bol­do­gok tu­dunk-e len­ni köz­ben?

Tudom, hogy mindezek egyelőre nagyon távolinak tűnnek számotokra, hiszen holnapután elkezdődik az igazi számonkérések időszaka.

Nagy megmérettetés előtt álltok, hiszen számot kell adnotok mindarról, amit középiskolás éveitek alatt elsajátítottatok.

Ennél azonban sokkal többről van szó.

Tanáraitok arra törekedtek az évek során, hogy az állandó, az örök értékeket ismertessék meg veletek, hogy megértessék, hogy a magyar nyelv, a történelem, a matematika, az irodalom és a többi tantárgy számotokra nem egyszerűen csak tantárgy, hanem a gondolkodás, a világnézet, az erkölcsiség forrása és alakítója, a teljes ember alkotóeleme. Arra törekedtek, hogy megadják az igazi indíttatást, a tudás lehetőségét, hogy segítsenek eligazodni az élet dolgai közt.

Munkájuk nyomán kialakult és elmélyült világszemléletetek, az a fajta világlátás, ami abban segít, hogy meg tudjátok különböztetni a jót és a rosszat, a fontosat és az értéktelent. Tapasztalhattátok, hogy milyen a sikerhez vezető út, és hogy a kudarcot hogy lehet, és hogy kell leküzdeni.  ...

"Légy végezetül erős, hogy téged a jószerencse felette föl ne emeljen, avagy a rossz szerencse le ne verjen.

Légy alázatos is, hogy az Isten téged felmagasztaljon itt és a jövendőben.

Légy bizony mértékletes, hogy mértéken túl senkit ne büntess vagy kárhoztass.

Légy szelíd, hogy az igazságnak soha ellene ne állj.

Légy tisztességtudó, hogy szánt szándékkal soha senkit szégyenre ne vigy.

Légy szemérmetes, hogy a gonosz kívánság valamennyi fertőjét, miképpen halálnak ösztökéjét elkerüljed".

Kedves Ballagók!

Szent István király szavaival kívánok nektek szerencsés utat és megérkezést.