Tisztelt Borbarátok! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntöm én is Önöket a Márton-napi Új Bor Ünnepen.

Ez az ünnepnap - ahogy hallhattuk - Magyarországon nagyon sok évre nyúlik vissza, több népi hagyomány és bölcsesség is kapcsolódik hozzá. „Mire Márton megérkezett, minden must borrá érett", vagy „Aki Márton napkor újbort nem iszik, egész évben szomjazik." - szólnak a régi mondások. Látván a minket körülvevő kellékeket, az újborral teli hordókat, a kancsókat, azt gondolom, minket a jövő évben nem fenyeget a szomjúhozás réme! De így is van ez jól! Ha már megtermett, ha már megtermeltük, olyan csúfos végre mégse juthat a bor, hogy kiöntsük!

Ahogy tudják, Pápa 1997-től viseli a Somlai Bor Városa címet. A vállalás értelmében a város minden évben megrendezi a „Pápa, a somlói bor városa" elnevezésű Borfesztivált, ahol a somlói gazdák mutatják be kiváló minőségű boraikat és szakavatott borzsűri ítéli oda Pápa város díját a legjobb somlói nedűnek.

A Márton-napi Új Bor Ünnep viszonylag új rendezvénynek számít ezen a területen, de azt hiszem az Önök nevében is mondhatom és a mai rendezvény hangulata is ezt támasztja alá, hogy helye van a borral kapcsolatos rendezvények sorában. Összegyűlünk, hogy köszöntsük az újbort, köszöntsük az új borok megtermelőit, hálát adjunk azért, hogy ezt megérhettük, hogy a borokat megtermelhettük, és megáldjuk az újbort.

Jómagam is relatíve új borosgazdának számítok, hiszen csupán július 1-je óta, a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójaként rendelkezem somlai borospincével, de büszkén mondhatom, hogy a jó borok fogyasztásában ellenben több évtizedes gyakorlatra és tapasztalatra tettem szert, és örömmel tapasztalatom, hogy Magyarországon egyre többen vannak így ezzel;

mármint egyre több ember jön rá, hogy a jó bort nem az alföldi, valamikor olajszőkítésre használt üzemanyagtartályokban gyártják szalmából, meg műtrágyából a vegyészek, hanem van egy másik módja is a dolognak. Igaz, fáradságos, vesződséges és nem mindig sikerül egyformán, de azt is meg szoktuk inni, ami nem annyira jól sikerül, hiszen ahogy a mondás tartja, nem az a jó borívó, aki a jó bort szereti, hanem az, aki a rosszat is.

Tudják, nem az a kemény férfi, aki a szép nővel elboldogul, hanem aki a nagyon csúnyával is. A jó bor egyébként abban is segít...

A borok között a somlait több híres írónk is kitüntette a figyelmével. Hamvas Béla írta róla: „Azt gondolom, hogy minden bor társas, igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák, de a somlai a magányos itala. Annyira telve van a teremtés mámorának olajával, hogy csak kellően elmélyült, végleg elcsendesült, kiegyensúlyozott magányban szabad inni. Bár minden komolyabb hegyi bor inkább a negyvenen felüli kornak, mint a fiatalságnak felel meg, a somlai a bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt."

A somlai lelkének elemzése után megkérdezhetnénk: Na, de mégis mi az a mennyiség, amit fogyasszunk? A közvélekedés szerint a huszadik életévüket betöltött felnőttek részére az elfogadható alkoholfogyasztás napi mennyiségének felső határa maximum 40 gramm, azaz a mi esetünkre átszámítva kb. 4dl bor. Ez az érték a felső határ, vagyis nem arról van szó, hogy ennyi lenne a feltétlenül ajánlott, hanem arról, hogy ez még nem hat károsan. Ezt támasztja alá Arisztotelész mondása is, amely szerint „Az első pohár bor, amit megittál, az egészségé, a második a jókedvé, a harmadik a bánaté, a negyedik a gyalázaté."

Na, de hogy túl hosszú beszédet ne mondjak, mert ugye a borról nem beszélni kell, hanem inkább azt fogyasztani, álljon itt végül egy tanulságos kis novella Kolozsvári Grandpierre Emil tollából, a borkőről.

"Szigeti József enyedi professzor egyik tanulóját küldte szekéren borért. Egy földesúr adományozta a bort a tudós professzornak, amiért a fiát a tudományba bevezette. A deák felült a professzor szekerére, elhajtott az uradalomba, fölrakta a hordót a szekérre, s mindjárt illogatni kezdte.

Mikor Enyed határába érkeztek, már tetemes híja volt a bornak. Gondolta a deák, hogy ebből baj lesz, mert a bort nemcsak ő szerette, hanem a gazdája is. Vesztegetésképpen megkínálta a kocsist a professzor borából, majd szólt neki, hogy gyűjtsön két kalapra való kavicsot. Maga is gyűjtött. Aztán a deák meg a kocsis leült a hordó mellé, s tömni kezdték kaviccsal. Addig tömték, mígnem a bor feljött, a hordó ismét megtelt.

Odahaza Enyeden Szigeti Józsefnek első dolga volt, hogy a bort megízlelje. Azt mindjárt látta, hogy a bort a deákja nem nádolta meg vízzel. Ennek utána békés nyugalommal illogatta a bort ebédhez, vacsorához, amíg el nem fogyott. Mikor a hordó kiürült, a professzor kiverette a seprőjét s látta, hogy módfelett sok a kavics benne. Magához hívatta a deákot s megkérdezte szigorúan:

„Ehhez mit szól kegyelmed?"

„Eddig csak hírét hallottam a borkőnek",válaszolta a deák, „most legalább tudom, hogy csakugyan van."

Mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánok!