Tisztelt Ünneplő Közösség!

Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségünkön.

E napot, január huszonkettedikét - hagyományaink szerint Himnuszunk születése napját - legújabb kori történelmünk avatta a Magyar Kultúra Napjává. Ez az a nap, amikor főhajtással emlékezhetünk meg legfontosabb közös kincsünkről, amely jelzőjét és minősítését adhatja létünknek, arról, amely megkülönböztet bennünket más népektől: ez a magyar kultúra.

Kultúra. Sokunk számára megfoghatatlan e szó. Ahogy ifjabb Fasang Árpád az értelmiség hitvallásáról szóló tanulmányában őszintén fogalmaz:

„Úgy va­gyok, mint André Mal­raux, a nagy fran­cia író és volt kul­tu­rá­lis mi­nisz­ter, aki egy kor­mány­ülé­sen mi­nisz­ter­tár­sa­i­nak be­val­lot­ta, hogy ő nem tud­ja, mi a kul­tú­ra. Ám ha va­la­ki nem tud­ja bizonyos dolgok, anyagok ös­­sze­té­tel­ét, még is­mer­he­ti tu­laj­don­sá­ga­i­kat, s fő­leg nem kell őket ös­­sze­ke­ver­nie."

Valóban nem könnyű megfogalmazni, mi is a kultúra.

„A kul­tú­ra nem egyéb, mint a tár­sa­da­lom erő­fe­szí­té­se ar­ra, hogy célt és ér­tel­met ad­jon az ön­ma­gá­ban nem cél­irá­nyult vi­lág­nak", írja Kon­rád György és Szelényi Iván közös ta­nul­má­nyában.

Egy másik meghatározás szerint: „A kul­tú­ra fo­gal­má­hoz tar­to­zik mind­az, ami egy adott he­lyen, egy adott kor­ban hoz­zá­se­gí­ti az em­be­re­ket ah­hoz, hogy bol­do­gan él­je­nek."

El­ső­re ta­lán meg­le­pő és egymáshoz nagyon is hasonló meg­ha­tá­ro­zások ezek.

Ha azonban a kul­tú­ra szót ki­ejt­jük, a kü­lön­fé­le mű­vé­sze­tek­re gon­do­lunk, mű­al­ko­tás­ok­ra, iro­da­lom­ra, szín­ház­ra.

Ha más né­pek kul­tú­rá­já­ról be­szé­lünk, ak­kor élet­mód­ról, vi­sel­ke­dés­ről, együtt­élé­si sza­bá­lyok­ról mon­dunk vé­le­ményt.

És ha azt mond­juk va­la­ki­ről, hogy kul­tu­rált em­ber, ak­kor nem azért tes­­szük, mert az il­le­tő fel­is­me­ri az imp­res­­szi­o­nis­ta fes­tők ké­pe­it, és él­ve­zet­tel tud­ja hall­gat­ni a poszt­mo­dern ze­ne­szer­zők mű­ve­it. Sok­kal in­kább ar­ra gon­do­lunk, hogy jól­­­ nevel­ten, ud­va­ri­a­san vi­sel­ke­dik, tisz­tes­sé­ge­sen öl­töz­kö­dik, az il­lem­sza­bály­ok­nak meg­fe­le­lő­en ét­ke­zik a te­rí­tett asz­tal­nál, és szá­mos té­má­ról le­het ve­le be­szél­get­ni.

Ha ezek­re a pél­dák­ra gon­do­lunk, ak­kor job­ban ért­jük az előb­bi meg­fo­gal­ma­zást, amely sze­rint a kul­tú­ra se­gít min­ket ah­hoz, hogy bol­do­gok le­gyünk. Az­az a kul­tú­ra na­gyon is hét­köz­na­pi do­log, mert sa­ját kul­tú­ránk ha­tá­roz­za meg, hogy hány óra­kor ke­lünk fel, mi­lyen mun­kát vég­zünk, gye­re­ke­ink mit ta­nul­nak, milyen ruhát veszünk fel, és mi­vel tölt­jük a sza­bad­időn­ket. Jó­zsef At­ti­la hí­res so­rai ép­pen er­ről szól­nak:

„Ehess, ihass, ölel­hess, al­hass.

A min­den­ség­gel mérd ma­gad." 

Ami em­ber­ré te­szi az em­bert, ami em­be­ri kul­tú­ránk ré­sze, azt a má­so­dik sor fe­je­zi ki: lás­suk ma­gun­kat egy nagy egész, a vi­lág ré­sze­ként, ta­lál­juk meg ben­ne a he­lyün­ket és a bol­do­gu­lá­sun­kat.

Mind­eb­ből látható, hogy a kul­tú­ra nem egy­sé­ges, ha­nem sok­fé­le, és sok­fé­le­ség­ét több té­nye­ző ha­tá­roz­za meg: el­ső­sor­ban a kor, amely­ben élünk, az or­szág és a nem­zet, amely­nek pol­gá­rai va­gyunk.

Mindezek kifejeződnek az ún. magasabb kultúrában: a művészetekben, irodalomban, zenében.

E magasabb kultúrát mindennapi életünk nagykövetének is nevezhetnénk. Egy mű­vé­sze­ti al­ko­tás - pars pro toto, rész az egész he­lyett - kép­vi­se­li mind­azt, amit ös­­szes­sé­gé­ben a ma­gyar kul­tú­ra je­lent. Egy ma­gyar vers, egy ma­gyar fest­mény, egy ma­gyar ze­ne­mű el­me­sél va­la­mit ab­ból, mi­lyen az élet vagy milyen volt az élet Ma­gyar­or­szá­gon, mi­lyen a mi ma­gyar, nem­ze­ti kul­tú­ránk, amely­nek ma, a Him­nusz meg­írá­sá­nak év­for­du­ló­ján, em­lék­nap­ját ün­ne­pel­jük.

Kiváló nagy­kö­ve­tünk, szószólónk a köl­tő, aki így vall ha­zá­já­ról:

„Ma­gyar va­gyok.

Leg­szebb or­szág ha­zám az öt vi­lág­rész nagy te­rü­le­tén.

Egy kis világ maga.

Nincs an­­nyi szám, ahány szép­ség gaz­dag ke­be­lén."

A Him­nusz, a magyarság talán legszebb kifejeződése, mind­an­­nyi­unk szá­má­ra töb­bet je­lent egy egy­sze­rű mű­al­ko­tás­nál. Ezért ün­ne­pel­jük ép­pen ezen a na­pon kul­tú­ránk nap­ját.

De ta­lán más, mé­lyebb ér­tel­me is van an­nak, hogy ép­pen ez a nap vált ün­nep­nap­pá, hi­szen Köl­csey és kor­tár­sai, Ber­zse­nyi, Ka­zin­czy és so­kan má­sok vol­tak az el­sők, akik ar­ra tö­re­ked­tek, hogy a ma­gas kul­tú­rát min­den­ki szá­má­ra el­ér­he­tő­vé te­gyék. Hogy ne csak nép­da­lo­kat éne­kel­ni és imád­koz­ni tud­jon a ma­gyar nép az anya­nyel­vén, ha­nem ér­té­kes iro­dal­mi, mű­vé­sze­ti al­ko­tá­sok­hoz, tu­do­má­nyos mun­kák­hoz is hoz­zá­jut­has­son. Hogy ta­nul­has­sa a ma­gyar nyel­vet, hogy az ügye­it ma­gya­rul in­téz­hes­se a hi­va­ta­lok­ban. Az­az hogy a ma­gyar­or­szá­gi kul­tú­ra ma­gyar kul­tú­rá­vá vál­jon.

Er­ről a kor­szak­ról ír­ja Vö­rös­mar­ty Mi­hály egyik leg­hí­re­sebb ver­sé­ben a kö­vet­ke­ző­ket:

„Egy újabb szel­lem kezd fel­küz­de­ni,

Egy új irány tör át a lel­ke­ken:

A nyers fa­jok­ba tisz­tább ér­ze­ményt

S gyü­möl­csö­zőbb esz­mé­ket ol­ta­ni,

Hogy vég­re egy­mást szív­ben át­ka­rol­ják,

S ural­kod­jék igaz­ság, sze­re­tet.

Hogy a leg­al­só pór kuny­hó­já­ban

Mond­has­sa biz­ton: Nem va­gyok ma­gam!"

A magyar kultúra tehát életünk érdekében kifejtett cselekvés és nemzeti azonosságtudat egyszerre. A történelmünk során létrehozott kulturális hagyomány és érték ad igazolást fennmaradásunkhoz.

Ezer esztendővel ezelőtt István sorsfordító döntésével - a koronázással - a keresztény Európa irányában jelölte ki a magyarság útját. Egy évezred itt Európában, amióta a világ - mint részére - figyel ránk! Egy évezred, amióta küszködve, vigyázva építjük magunkat. Beszívjuk és kileheljük Európa, a világ kultúráját, és vigyázunk az értékekre, amelyeket magunkkal hoztunk. Megosztjuk megosztható tudásunkat a világgal, még ha a világ nem is érti mindig, mit jelent és mit mond nekünk Balassi, Csokonai, Ady, József Attila, s talán csak sejti, mit Bartók és Kodály. De tudja a zseniális Neumann és Szent-Györgyi magyarságát.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha feladataink jegyében számvetést készítünk, vagy legalábbis kijelöljük önmagunkban, hogy milyen módon kell a ránk hagyott kulturális örökségünkkel felelőséggel bánni. S ezt tovább kell adnunk az utánunk következő nemzedéknek, annak a nemzedéknek, amelynek nevelésében szerepünk óriási. Hiszen nekünk kell az értékes mintát felmutatni: a kultúra értékeit becsülni, a törvények szerint élni, és tanulságait érvényesíteni.

Mert a kultúra nem csak tudást, műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is.

Ebben a közvetítő-alkotó szerepben óriási felelőssége van az értelmiségnek.

A tudomány, a művészetek nem létezhetnek az érteni, élvezni és művelni képes emberek nélkül. Értő közönség nélkül a tudományos eredmények, az alkotások, a könyvek, a hangversenyek, a színházi előadások elvesznek, vagy létre sem jönnek.

Meg kell becsülnünk alkotásainkat: tárgyi emlékeinket, kastélyainkat, kúriáinkat, amelyek értékes emlékei, lenyomatai az elmúlt koroknak. Mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni a múlt és a jelen műalkotásait, könyveit, festményeit, zenedarabjait, és őrizni és védeni kell nyelvünket, mint kultúránk legfontosabb hordozóját. Csak múltunk és jelenünk kultúrájának védelme, az esélyek megteremtése biztosítja azt a lehetőséget, és adja azt az erőt, amelynek segítségével megbirkózhatunk az értéktelen, hétköznapjainkat szennyező, önmagát kultúrának álcázó fércművekkel és termékekkel szemben.

Ezen az ünnepen legyen jelen az a cselekvési vágy az alkotásra, a tenni akarásra, amely arra a reformkorra jellemző, amelyben nemzeti himnuszunk született, hogy a közműveltség ne csupán kívánalom legyen, hanem mint az élet minőségét is jelző és meghatározó elem vonuljon be a magyar köztudatba.

„Ahol a műveltség uralkodik, ott nincs ereje a műveletlenségnek"

Kívánom magunknak és mindazoknak, akik a magyar kultúráért felelősséggel tartoznak, akik nem kis erőfeszítések árán teszik a dolgukat, hogy e mai nap ünnep legyen azzal a tudással együtt, hogy amit teszünk, azzal nemzetünket szolgáljuk.