Lovasmajális 2016

Látványos lovas forgatag részesei lehettek a Lovasiskolába szombaton ellátogatók a Lovasmajális változatos programjainak köszönhetően. A különleges bemutatókkal – no meg egy kis esővel – tarkított nap során minden a lovakról és a lovassportról szólt, miközben a közönség kifogástalanul szórakozhatott.
A szombati program gyermekeknek szóló ügyességi vetélkedővel, illetve pónis ügyességi versennyel indult, majd zászlóforgatók tartottak bemutatót. A rendezvényt hivatalosan Unger Tamás, Pápa alpolgármestere nyitotta meg, aki beszédében megjegyezte, ebben a háromnapos formában csupán néhány éve létezik a Pápai Lovasmajális, aminek a története persze ennél sokkal régebbre nyúlik vissza. Mint mondta, amikor 2011-ben a szervezők megkeresték az önkormányzatot az egész hétvégére kibővített Lovasmajális terveivel, a városvezetés azonnal igent mondott az elképzelésekre.
– Azóta az önkormányzat a legnagyobb támogatója a Lovasmajálisnak, amely ebben a formájában teljes mértékben beilleszkedett abba az éves rendezvénysorozatba, amit mi Pápán folyamatosan szeretnénk megvalósítani. Ennek kiemelt állomása tavasszal a Lovasmajális, nyáron a játékfesztivál, míg ősszel a borfesztivál – mutatott rá Unger Tamás. Hozzáfűzte, ez a rendezvény évről évre rengeteg érdeklődőt vonz, a közönség soraiban pedig más városokból érkezők is szép számban megtalálhatóak. Az alpolgármester hangsúlyozta, a program egyik fontos része, amikor pénteken az óvodások, a kisiskolások közvetlenül találkozhatnak az állatokkal, a lovassporttal, mivel később az ő soraikból kerülhet ki a Pápai Lovas Club utánpótlása.
Unger Tamás elárulta: Pápa városa komoly turisztikai fejlesztés előtt áll, ebben a lovassportnak, a lovas turizmusnak fontos szerepet kell vállalnia. Elmondása alapján a Magyar Lovas Szövetséggel közösen hamarosan olyan tervezést kezdenek meg, amelyben Pápa, a Bakonyalja fontos szerepet játszik majd. Emellett a városvezetésnek az is a céljai közé tartozik, hogy a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolába visszahozzák a lovakhoz kötődő képzést.
A délután hátralévő részében bemutatkoztak a pápai lovas polgárőrök, Hamza Viktória a lovak szabadidomítását prezentálta lenyűgöző gyakorlatokon keresztül, emellett a közönség tapsolhatott lovastorna- és fogatbemutatónak, valamint többek között kutyás bemutató, illetve Mátyás-kori történelmi bemutató és előadás is színesítette a színvonalas rendezvényt.