„A ha­za nem csak föld és hegy, ha­lott hősök, anya­nyelv, őse­ink csont­jai a te­me­tők­ben, ke­nyér és táj. Nem! A ha­za te vagy, szőrös­tül-bő­rös­tül, tes­ti és lel­ki mi­vol­tod­ban. Ő szült, ő te­met el, őt éled és feje­zed ki, mind a nyo­mo­rult, nagysze­rű, lán­go­ló és unal­mas pillanatok­ban, me­lyek összes­sé­ge éle­ted al­kot­ja. S éle­ted a ha­za életé­nek egy pillanatja is..." - ír­ta Márai Sán­dor Fü­ves köny­vé­ben.

Tisz­telt Polgármester Úr! Höl­gye­im és Ura­im! Tisz­telt ün­nep­lő Kö­zön­ség!

Köszöntöm Önöket augusztus 20-án, a magyarok egyik legnagyobb ünnepén, I. (Szent) István király, első keresztény magyar királyunk, a magyar állam megalapítója ünnepén.

Szent Ist­ván ki­rály éle­te és négy év­ti­ze­des uralkodása több mint 1000 év távlatából a ha­za történelmének csupán egyet­len pil­la­na­ta volt. Ez a pillanat azonban az egész nemzet sor­sát meg­ha­tá­roz­ta. Mit is tett ő? Mi az a mű, ame­lyet év­ről év­re meg­idé­zünk így au­gusz­tus 20-án?

Őse­ink, ami­kor 1100 éve ide ér­kez­tek, ha­zát, az­az ott­hont ke­res­tek. Nem mint­ha ad­dig nem lett vol­na ne­kik.

Ha­zá­juk nem­zet­sé­gük, ottho­nuk sa­ját csa­lád­juk volt. Estén­ként, amikor a nagy­csa­lád körbeül­te a sá­tor kö­ze­pén lo­bo­gó tü­zet, minden­ki tud­ta, hogy ho­vá tar­to­zik. Összetar­toz­tak csa­lád­juk­ban, mert együtt él­ték az éle­tü­ket. Ös­­sze­tar­toz­tak, mert egy­má­sért végezték azt a mai szemmel néz­ve ta­lán el­kép­zel­he­tet­le­nül ke­mény mun­kát, amit a ván­dor no­mád élet­mód je­len­tett. És ös­­sze­tar­toz­tak nem­ze­tük­ben, amely a pusz­tai szom­szé­dok­kal vívott harcok­ban védel­met adott mind­an­nak, amit sze­ret­tek. Össze­tar­toz­tak, mert nap, mint nap új­ra meg kel­lett tapasztal­ni­uk: csak együtt ma­rad­hat­nak meg. Az­tán el­jött a nap, amikor el kel­lett dönteniük, mer­re menjenek to­vább.

Ami­kor Szent Ist­ván ezer év­vel ez­előtt jö­vőnk­ről határozott, há­rom út kö­zül vá­laszt­ha­tott. Az el­ső út a Koppá­nyok és Va­zu­lok út­ja volt.

Ők el­zár­kóz­va mindentől, ami új, körömszakadtukig ragasz­kod­va a di­cső múlthoz, a hét­köz­nap­ok ki­hí­vá­sa­it szó­ra sem érdemesít­ve éltek. Hogyan is ír­ja Szé­che­nyi? „Az embe­ri gyen­ge­ség a múl­tat s régit min­dig na­gyobb fény­be szok­ta ál­lí­ta­ni, mint a je­lent s a jövendőt." Ez az út azonban pusz­tu­lás­ba vitt. Ezen a föl­dön így hullott szét a hu­nok és az ava­rok birodal­ma, s meg­an­­nyi pusz­tai népé.

A má­so­dik út az Orse­olo Pé­te­rek és a Sa­la­mo­nok út­ja volt. Ők azt hir­det­ték, hogy a múl­tat el kell fe­lej­te­ni, egy­szer s min­den­kor­ra le kell zár­ni. Szí­ve­sen ta­lál­tak ki új dol­go­kat, mi­köz­ben min­den baj és prob­lé­ma meg­ol­dá­sát kül­hon­ban fo­gant öt­le­tek­től re­mél­ték. Ők azután nem átal­lot­ták hűbéres­kü fe­jé­ben ide­gen ural­ko­dók ide­gen had­se­re­ge­it igény­be ven­ni hon­fi­tár­sa­ik le­tö­ré­sé­re és zse­be­ik megtömésé­re. Nem vé­let­len, hogy ural­muk so­sem le­he­tett tar­tós hazánkban.

Tisztelt Ünneplő Közönség!

 Szent Ki­rá­lyunk tud­ta, egyik út sem jár­ha­tó. Az ál­ta­la válasz­tott út gyö­ke­re­sen el­tért az elő­ző ket­tő­től. Ő a va­ló élet irán­ti tisz­te­let­tel és nagy gya­kor­la­ti ér­zék­kel meg­lát­ta: nem­ze­tünk csak ak­kor ma­rad­hat meg, ha gyö­ke­re­i­ben szilár­dan meg­ka­pasz­kod­va, min­den­nap­ja­it a kor kívánalma­i­hoz tud­ja iga­zí­ta­ni.

Mű­vét időt­ál­ló, örök em­be­ri ér­té­kek­re épí­tet­te fel. Né­pünk a keresztény­ség fel­vé­te­lé­vel egyenrangú tag­ja lett az európai né­pek akko­ri­ban for­má­ló­dó csa­lád­já­nak. Meg­ta­nul­ta mindazt, amit a nyugat­tól meg­ta­nul­ni ér­de­mes volt.

Jel­sza­va - „Ven­dég jön - Krisz­tus jön" - nem­ze­tünk ré­szé­vé tet­te mind­azo­kat, akik be­bo­csá­tást kér­tek or­szá­gunk­ba, és haj­lan­dó­ak voltak megdolgoz­ni sa­ját boldogulásukért, s ez­zel vá­lasz­tott Ha­zá­juk elő­me­ne­te­lé­ért vagy - ha a sors úgy hoz­ta - vé­del­mé­ért.

Ugyan­ak­kor Szent Ist­ván gon­do­san ügyelt ar­ra, hogy a ma­gyar­ság ér­de­kei ne sé­rül­je­nek. Fegy­ver­rel ver­te el határa­ink­ról a hó­dí­tó­kat, bár­hon­nan ér­kez­tek is, és - bár szin­te egész Euró­pá­val ke­res­ke­dett - so­sem lett sen­ki­nek a hűbére­se. Gon­do­san ügyelt ön­azo­nos­sá­gunk, hagyományaink, szo­ká­sa­ink meg­őr­zé­sé­re. Fi­át, Im­rét is arra in­ti, hogy kö­ves­se ősei út­ját: „Aki ugyan­is meg­ve­ti, amit meg­szab­tak atyai elő­dei, az is­te­ni tör­vé­nyek­re sem ügyel... Mely gö­rög kormányoz­za a la­ti­no­kat gö­rög módra, avagy mely la­tin kormányozza a gö­rö­gö­ket la­tin módra? Se­me­lyik. Ezért hát kö­vesd szo­ká­sa­i­mat, a tie­id közt ki­ma­gas­ló így le­szel, s az idegenek dicséreté­re szert így teszel."

Ami­kor azu­tán 1000 évvel ezelőtt a ke­resz­tény­ség felvételé­vel, a lete­le­pe­dés­sel s az államalapí­tás­sal el­dőlt, hogy in­nen so­ha töb­bet nem kell to­vábbmen­ni­ük, ele­ink be­le­fog­hat­tak ál­lan­dó ott­ho­nuk felépí­té­sé­be.

A Szent Ki­rály mű­vé­nek leg­na­gyobb ered­mé­nye ép­pen az, hogy hazánk szá­má­ra ki­je­löl­te az új, független eu­ró­pai életet, s ez­zel vé­get ve­tett a hos­­szú ván­dor­lás létbizonytalan­sá­gá­nak. Szi­lárd, ter­vez­he­tő jö­vőt te­rem­tett meg nem­ze­tünk szá­má­ra. Az­óta is - néhány ránk kényszerített ki­té­rőt le­szá­mít­va - ezen az úton já­runk. Művé­nek nagysá­ga ab­ban mér­he­tő le iga­zán, hogy nemzetünk számára az ez­red­éves ván­dor­út végállomásaként biztonsá­gos és lak­ha­tó ott­hon­ná tet­te a Kár­pát-me­den­cét.

Éle­te a Ha­za éle­té­nek csak egy pil­la­na­ta volt - még­is a legel­ső, s így az ös­­szes töb­bi­nek irányt mu­ta­tó és a mai napig tanulságokkal, igazságokkal szolgáló pil­la­nat. 

Tanulság

• arról, hogy a népek országútján a fennmaradáshoz, egy új és jobb életmódhoz az országot összetartani, megvédeni és nemzetközi elismertségét biztosítani csak az európai rendhez igazodva lehet. Ahogy Szent István törvényében is mondja: „úgy szabtunk módot a mi népünknek, hogy élne tisztességes és háborúság nélküli békét";

Tanulság

• arról, hogy a fennmaradáshoz gyakran új életformára kell térni, ami nehéz út lehet, de drámákkal szabdalt belső átalakulás folyamatát végig kell vinni;

Tanulság

• arról, hogy a belső átalakuláshoz, európai helyünk biztosításához létre kell hozni és támogatni kell az oktatás és kultúra intézményeit; sorsunk romlására, önmagunk és történelmi örökségünk megtagadására vezetne, ha a kultúra és az oktatás lebecsülésének bűnébe esnénk;

 Tanulság

• arról, hogy jól kormányozni csak a kormányzottakkal együtt lehet, ahogy Szent István tette, akinél nagy szerepe volt a megyének, a városoknak, a püspökségeknek, a helyi és központi szervek harmóniájának.

Tisz­telt Höl­gye­im és Ura­im!

Folytathatnánk a tanulságok sorát a vendég és jövevény népek, a más kultúrák megbecsülésével, a magántulajdon tiszteletével, a gyengék segítésével.

Milyen igaz a mondás: a múltnak tudója lehet csak a jövőnek mestere! Első királyunk példája és gondolatai segítsenek bennünket megérteni és megoldani jelenünk gondjait, jövőre vonatkozó elképzeléseit, hogy hasz­ná­ra legyünk nem­csak ma­gunk­nak, hanem mindazok­nak is, akik velünk él­nek, s akik utá­nunk jön­nek. Istenben, magunkban és a jó szerencsében bízva kérjük szent királyunk áldását e földi hazára és jövőnkre!      

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!