Időkapszula elhelyezése Pápa 800 éves évfordulója alkalmából Pápa Város Napján
120 éves a Mező
A 100 éves Világhy Andrásné Szathmáry Király Erzsébet koszöntése
TeSzedd 2014!
Vzmű utcai játszótér felújítása
AEGON-Játszótéri Nap (2013)
Kiliáni lakossági fórum Dr. Kovács Zoltánnal
Kiliáni ovisok látogatása a Városházán
Rendőrségi állomány-gyűlés

Vállalkozói fogadás 2014

A város legnagyobb adózóit hívta meg pénteken hagyományos vállalkozói fogadására Pápa Város Önkormányzata. A Városháza üléstermében tartott rendezvényen dr. Kovács Zoltán köszöntötte a megjelent, közel száz gazdasági társaság vezetőjét, köszönetet mondva nekik munkájukért, adóforintjaikért, és az általuk biztosított munkahelyekért. Beszédében kiemelte, bár az emberek személyes életükben még kevésbé érzik, a gazdasági adatok azt mutatják, sikerült előre lépni a mély és hosszan elhúzódó válságból.

Problématérkép alapján készül a gazdaságfejlesztési koncepció

Két héttel a megalakulása után ismét ülésezett a Gazdaságfejlesztési Konzultációs Testület. A helyi gazdasági élet meghatározó szereplőiből, a munkaügyi központ szakembereiből, valamint az önkormányzatban képviselővel jelen lévő pártokat képviselő személyekből álló testület problématérképet készített, melyben a helyi gazdagági élet különböző szegmenseinek nehézségeit jelölték meg.

Ovisok a Városházán

A Szivárvány Óvoda Narancs csoportja tett látogatást ma délelőtt a Városházán. A kicsik óvónőikkel, Méregh Károlynéval és Pusztainé Becskereki Virággal a „Foglalkozások hete” elnevezésű program keretében kirándultak a városközpontba, hogy megnézzék, hol dolgoznak a város vezetői és milyen tevékenységeket végeznek a hivatal munkatársai.

Közösen a gazdaságfejlesztésért - Konzultációs testület alakult

A gazdaság legkülönfélébb területeinek szereplőivel, – egyebek mellett – munkaerő-piaci szereplőkkel, kis- és középvállalkozások képviselőivel, felnőttképzési szakértőkkel és a helyi pártok képviselőivel alakult meg ma délután a Gazdaságfejlesztési Konzultációs Testület. A testület ma tartotta első ülését, melyen dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte a tagokat, s foglalta össze a kerekasztal létrejöttének céljait és feladatait.

Folytatódik a fejlesztési igények felmérése

Január elején kezdte meg dr. Áldozó Tamás polgármester és Unger Tamás alpolgármester az egyes városrészek látogatását, hogy az adott terület önkormányzati képviselőjével áttekintsék a legfontosabb elvégzendő feladatokat. A megfogalmazott igényeket rangsorolják és lehetőség szerint forrásigényüket az éves költségvetésbe betervezik. A szükséges beruházások megfogalmazását egyébként minden év elején megteszik a városrészek képviselői, az ilyen részletességű helyszíni bejárás azonban új eleme a tervezésnek.

Készül a megyei fejlesztési program

Jóváhagyás előtt áll a megyei területfejlesztési koncepció és megkezdődött a megyei területfejlesztési program előkésztése. Ezzel kapcsolatban kezdeményezett széleskörű egyeztetést a Veszprém Megyei Önkormányzat a megyei településeinek vezetőivel, jelentős gazdasági és társadalmi szereplőivel. A roadshow keretében a megye valamennyi kistérségét felkeresik az önkormányzat szakemberei, Balatonfüred és Balatonalmádi után  Pápán is megtartották a szakmai fórumot.

A városrészekben elvégzendő feladatokról egyeztetnek

Két hét alatt 10 körzetet látogatnak meg Pápa polgármestere és alpolgármestere, a Városgondnokság munkatársai, valamint az adott körzetek önkormányzati képviselői. Dr. Áldozó Tamás, Unger Tamás, Bocskay László és a Városgondnokság kommunális csoportvezetője, Buics Lajos a Huszár és a Fáy lakótelepen kezdték a bejárást. Áldozó Tamás elmondta, a különböző városrészekben esedékes feladatokat évről évre feltérképezik, megvitatják.

Karácsony a Máltai Szeretetszolgálat Pápai Támogató Szolgálatánál

Minden évben szűk körben, az ellátottak és a segítők meghívásával ünnepli a karácsonyt, valamint fennállásának évfordulóját a Máltai Szeretetszolgálat Pápai Támogató Szolgálata. Az idei rendezvényen megemlékeztek az országos szervezet 25 éves évfordulójáról is. A programon részt vett Unger Tamás alpolgármester, Pataki Gergely régiótitkár és Szincsák Erika, a helyi csoport vezetője.

Ajándékcsomag várta a hátrányos helyzetű gyerekeket

Pápa Város Önkormányzata hosszú évek óta kulturális műsorral és ajándékcsomaggal lepi meg a hátrányos helyzetű gyerekeket karácsonykor. Az idei esztendőben közel 500 gyermek karácsonyát varázsolta szebbé a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében tartott ünnepség ma délelőtt.

Fogyatékkal élők karácsonya: Legyen egy kicsit minden nap karácsony

A hagyományokhoz hűen idén is közös ünneplésre hívta a Fogyatékosok Nappali Intézménye az ellátottak hozzátartozóit és az intézmény támogatóit. A csoport tavaly költözött a Kóter turistaszálló földszinti épületrészébe, így a karácsonyi ünnepséget is ott tartották.

Oldalak