Időkapszula elhelyezése Pápa 800 éves évfordulója alkalmából Pápa Város Napján
120 éves a Mező
A 100 éves Világhy Andrásné Szathmáry Király Erzsébet koszöntése
TeSzedd 2014!
Vzmű utcai játszótér felújítása
AEGON-Játszótéri Nap (2013)
Kiliáni lakossági fórum Dr. Kovács Zoltánnal
Kiliáni ovisok látogatása a Városházán
Rendőrségi állomány-gyűlés

A csatolt településrészeken elfogadták a gazdaságfejlesztési stratégiát

A csütörtöki városi képviselő-testületi ülésen tárgyalandó előterjesztéseket véleményezték a településrészek képviselői Kéttornyúlakon és Borsosgyőrön ma délután. Kéttornyúlaki Városrész Önkormányzatának képviselői – Kovács Tiborné, Magvasi Józsefné, Szabó Attiláné, Velti József –, Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának tagjai – Varga Zoltánné és Tóth József –,valamint a részönkormányzatok elnöke, Máté István egybehangzó igen szavazatok mellett elfogadásra javasolták Pápa Város Gazdaságfejlesztési Stratégiáját.

Jövőre nemzetközi színházi fesztiválnak ad otthont városunk

Nemzetközi színjátszó találkozót rendeznek 2015 nyarán Pápán, a nagyszabású színházi fesztiválhoz kapcsolódóan előkészítő konzultációs napokat tartottak a hétvégén a városban. A kétnapos megbeszélésen részt vett többek között a szervezők képviseletében Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, Beke Márton, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési Főosztályának vezetője, Unger Tamás, Pápa alpolgármestere, valamint dr. Baloghné Uracs Marianna, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatója.

Ismerős arcok – bemutatkoztak a Fidesz képviselőjelöltjei

Áldozó Tamás, Bocskay László, Császár Endre, dr. Hermann István, Máté István, dr. Péntek Árpád, Unger Tamás, Venczel Csaba, dr. Vörös Ibolya, Zsegraits Gyula – ők a Fidesz pápai szervezetének önkormányzati képviselőjelöltjei, vagyis a jelenlegi testületben is tevékenykedő fideszes képviselők indulnak harcba az októberi önkormányzati választásokon a választók újbóli bizalmáért. A Fidesz képviselőjelöltjeit sajtótájékoztató keretében mutatták be ma délután.

Fedett buszvárókat alakítottak ki

Két tetővel fedett autóbusz-várót alakítottak ki a közelmúltban a Szabadság utcában és a Gróf úton. A Pápa egyik legforgalmasabb városrészén kiépített buszvárókat az önkormányzat saját forrásból, mintegy 2,3 millió forintból valósította meg. Unger Tamás tájékoztatott, az utóbbi időben több, a városi közlekedés komfortosabbá tételét célzó beruházás valósult meg, emellett folyamatosan zajlik az igények és a lehetőségek felmérése.

Tehetség kontra plágium

Mindig is érdekelt a politika. Kezdetben – ifjúkorom hajnalán – a fiatalok hagyományos gyanakvásával és szkepticizmusával, majd - az összefüggések feltárásával és megértésével - egyre mélyebben, miután pedig már több éve politikával előbb mellék-, később főállásban foglalkozóként dolgozom, meghatározza egész életemet. Kiváltképpen kampányok idején pörögnek fel azok a politikai események, amelyek mindig számos izgalmat visznek a közigazgatástól gyakran már kiszámítható hétköznapokba.

Hadijáték egy 100 évvel ezelőtti, végzetes lovasroham emlékére

Lódobogás, ágyúdörgés, géppuska-ropogás és hazafias kiáltások – néhány év után újra csatazaj törte meg a Bajvívó tér csendjét. A szervező Pápai Huszáregyesület és a hozzájuk csatlakozó hagyományőrző csoportok legutóbb 2010-ben népesítették be a parkoló melletti füves területet, megidézve a honfoglalás korát, a X. századi kalandozások időszakát. 

A (munkahely) teremtés dilemmái

Sosem szerettem a „munkahelyteremtés” kifejezést.

Hívő katolikusként mindig is egy kicsit istenkáromlónak (blaszfémikusnak) éreztem: teremteni – azaz a semmiből valamit létrehozni – számomra eddig csupán egy valakinek sikerült, igaz Ő viszonylag rövid idő (6 nap) alatt, relatív nagy dolgokat – úgymint világ, növények, állatok, ember – tudott alkotni. (A hetedik napon Ő is megpihent!)

Egy 100. születésnap margójára

Idős, de bátor, élénk tekintet fúródik az enyémbe a vastag lencsék mögül, mikor kezet fogunk - a bőr pergamenszerű érintése nem sejteti az erős kézfogást… egy fiatalembernek is javára válna. A visszafogott, de határozott elegancia és tartás még ennyi év után is elvitathatatlan tiszteletet, sőt alázatot követel, a mozdulatokban azonban érezhető a jól palástolt bizonytalanság: az érzékszervek, a gesztusok, az alkalom, a pillanat bizonytalansága.

A 100. születésnap csupán keveseknek adatik meg.

A múltidézés jelentősége

Egy település 800 éve sok mindenből tevődik össze, így például a helyi gazdaság fejlődésének lépcsőfokaiból és eredményeiből, egykori és jelenkori kulturális életéből, a művészetek meghatározó és kevésbé meghatározó képviselőinek munkájából és örökségéből, de ugyanúgy összetevője lehet a hadtudományokban elért sikerek és kudarcok, vagy a művelődés, az oktatás terén nyújtott teljesítmény is.

Oldalak