Időkapszula elhelyezése Pápa 800 éves évfordulója alkalmából Pápa Város Napján
120 éves a Mező
A 100 éves Világhy Andrásné Szathmáry Király Erzsébet koszöntése
TeSzedd 2014!
Vzmű utcai játszótér felújítása
AEGON-Játszótéri Nap (2013)
Kiliáni lakossági fórum Dr. Kovács Zoltánnal
Kiliáni ovisok látogatása a Városházán
Rendőrségi állomány-gyűlés

A Fidesz cáfolta a Baloldali Együttműködés gazdaságfejlődésre vonatkozó kijelentéseit

A Baloldali Együttműködés polgármesterjelöltjének tegnapi sajtótájékoztatójára reagált ma délután a Fidesz. Unger Tamás szerint ellentmond a valóságnak Grőber Attila azon állítása, mely szerint „ha az iparűzési adó tekintetében a 2010-es és a 2013-as lezárt évet figyelembe vesszük, a négy év során az iparűzési adó mértéke nem nőtt összesen 5 százalékot, a növekedés 4,6 százalék”. A Fidesz helyi alelnöke kiemelte, nem igaz az az állítás sem, hogy a gazdasági növekedés nem sokkal több, mint évi 1 százalék.

Pápán járt a tajvani nagykövet

A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája több ezer dolláros támogatásban részesült a Tajpej Képviseleti Iroda hozzájárulásával és Ékes József, a Magyar-Tajvani Parlamenti Baráti Társaság elnökének közreműködésével. A művészeti iskolát februárban kereste meg a Magyar-Tajvani Parlamenti Baráti Társaság, hogy segítené őket egy keretösszeggel, amennyiben megneveznek egy célt, ami a gyerekek javát szolgálja. A 4000 dolláros adományt az iskola az egyik tantermének felújítására használta fel.

Emlékünnepséggel és kamaraelőadással köszönt el az örmény nemzetiségi önkormányzat

Az Örmény Köztársaság kikiáltásának 23. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget a Pápai Örmény Nemzetiségi Önkormányzat (PÖNÖ) a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében. A program egyben a PÖNÖ búcsúrendezvénye is volt, hiszen a nemzetiségi önkormányzat megszűnik. Az október 12-én esedékes nemzetiségi választásokon már nem indulhatnak, mivel Pápán a népszámláláskor nem vallották magukat megfelelő számban örménynek.

Városvezetők a városról a Kiliáni Beszélgetésen

Áldozó Tamás polgármester és Unger Tamás alpolgármester volt a vendége a Kiliáni Beszélgetések című programsorozat évadnyitó találkozójának. A Szent József kápolnában tartott tegnap esti beszélgetésen az elmúlt években történtek mellett arról is szó esett, hogy politikusok miként élik meg a személyüket is érintő kampány időszakát.

Programokról és támogatásokról

avagy tanmese a demagógia legsötétebb bugyrairól

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy program, amit a köznyelvben csak panelprogramnak, hivatalosan az „iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatásá”-nak neveztek. 

Közgyűlés és borlovag avatás a Somlói Borrendnél

Évek óta hagyomány, hogy a borfesztiválhoz kapcsolódva tartja közgyűlését a Somlói Borrend. Így volt ez idén is, a közelmúltban egyesületté alakult szervezet pénteken este a Városháza aulájában rendezte meg a programot. A közgyűlésen részt vett Tálos Tamás és Koczor Kálmán, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének alelnöke, valamint Áldozó Tamás polgármester. A Somlói Borrend tagjait és a fesztivál megnyitójára érkező hazai borrendek képviselőit Unger Tamás, a Somlói Borrend nagymestere köszöntötte, majd az egyesület helyzetéről tájékoztatta a tagságot.

Borpéntek: Ízletes falatok, finom borok, kiváló programok

Slágerdallamok és népi muzsika – e két műfaj uralta a színpadot borpénteken, a Pápai Csülök-, Cicege- és Borfesztivál hivatalos nyitóceremóniájának napján. Délután a csángóföldi somoskai és budai művészeti csoportok műsora csalta az Esterházy-kastély udvarára az érdeklődőket, majd a Munkácsy Zenestúdió fiataljai vették elő örökzöld slágereiket. A nap további része aztán teljes egészében a folklór jegyében telt, egymást követték a színpadon a magas művészi értéket képviselő népzenei együttesek.

Vállalkozói startnapot szervezett az inkubátorházat létesítő vállalkozás

Az Acsády Ignác Szakképző Iskolában tartott pályaorientációs nap után szerdán vállalkozói startnapra hívta a város és környékének kisvállalkozóit a Kiss Universal Kft. Mint korábban már hírt adtunk róla, a társaság inkubátorházat létesít Pápán az Ipari Parkban, a rendezvényeket az európai uniós és hazai támogatással megvalósuló beruházás részeként szervezték meg azzal a céllal, hogy bemutassák az inkubátorház szolgáltatásait és tájékoztassák a résztvevőket a kisvállalkozókat érintő aktuális témákról.

Sokan voltak, jól szórakoztak – Nagy sikert aratott a 12. Aegon Játszótéri Nap

Közösségi sport és főzőcskézés, változatos színpadi műsorok, felhőtlen hangulat sok-sok résztvevővel – a jól bevált, sikeres recept mentén haladva ezúttal is tartalmas, szórakoztató kikapcsolódással szolgált az Aegon Játszótéri Nap az egykori Kilián György lakótelep szívében a szombati nap folyamán.

Nemzetközi óvodai konferencia Pápán

A Pápai Városi Óvodák Fáy András Lakótelepi Tagóvodájának a migráns gyermekek beilleszkedését és nevelését segítő első projektje 2010-2011-ben zajlott. Az intézmény 2012-ben ismét sikeresen pályázott európai uniós forrásra, így folytathatta megkezdett projektjét. A második szakasz, a „Migráns hátterű tanulók nevelésének és oktatásának segítése” című pályázat megvalósításához több mint 31 millió forint támogatást nyert el az óvoda, mely projekt szeptemberben zárul.

Oldalak