Időkapszula elhelyezése Pápa 800 éves évfordulója alkalmából Pápa Város Napján
120 éves a Mező
A 100 éves Világhy Andrásné Szathmáry Király Erzsébet koszöntése
TeSzedd 2014!
Vzmű utcai játszótér felújítása
AEGON-Játszótéri Nap (2013)
Kiliáni lakossági fórum Dr. Kovács Zoltánnal
Kiliáni ovisok látogatása a Városházán
Rendőrségi állomány-gyűlés

Miénk lesz a jövő?

A fenti cím lehetne akár egy mai népszerű, slágerlistás zeneszám címe is, de e helyett csak egy amatőr video címe, amit a március 30-i országos közoktatási tiltakozó flashmob alkalmából a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium tanárai és tanulói állítottak össze. Megfogadtam korábban, hogy semmilyen körülmények között nem kommentálom a közoktatási tiltakozások aktuális eseményeit, nem posztolom a témában megjelent írásokat sem, de az említett video korábbi álláspontom megváltoztatására sarkallt.

Riposzt

Rá kellett jönnöm, hogy én tulajdonképpen szeretem a helyi MSZP rendszeres időközönként megtartott sajtótájékoztatóit. Sőt, szinte várom őket. Nem is csak azért, mert lehetőségem akad mindegyik után személyiségem újabb és újabb, ismeretlen, sokszor nem éppen szép oldalait felfedezni és megélni, de többszöri meghallgatás vagy átolvasás után aztán általában csak hátradőlök és mosolygok, mosolygok, mosolygok…

Hogy min?

Megjelent a Szélesvíz harmadik kiadása

Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen szerencsések és gazdagok is vagyunk, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt a gazdagságot értékelni és megfelelően megélni is tudjuk… A Szélesvíznek meg van az a képessége, hogy erre újra és újra emlékeztessen bennünket, ráadásul nem erőltetett és mesterkélt módon, hanem olyan természetességgel, olyan hétköznapisággal, amitől mindenki számára szerethető, befogadható lesz.

A (munkahely) teremtés dilemmái II avagy állásokról és végzettségekről


Sok ismerős és kevésbé ismerős tette fel nekem az utóbbi időben a kérdést, hogy miért is nem lehet Pápán érettségivel munkát találni, ill. a felkínált állások közül csupán keveset lehet ezzel a végzettséggel betölteni.

Polgármesteri köszönet a képviselői munkáért

Ünnepélyes keretek között köszönte meg dr. Áldozó Tamás polgármester a pápai képviselő-testület és a részönkormányzatok tagjainak, valamint a polgármesteri hivatal munkatársainak a 2010-2014-es önkormányzati ciklus során elvégzett munkájukat szerdán délután.

Elkészült 10 városi fejlesztés tanulmányterve

Elérhető annak a 10 projektnek a tanulmányterve, melyek a város korábban megfogalmazott fejlesztési célú projektjei között szerepelnek. Az év első felében Pápa Város Önkormányzata több mint 70 olyan pontot határozott meg a városban, melyek esetében fejlesztésre, beavatkozásra van szükség. Ezen fejlesztések megvalósítására 10 esetben a tanulmánytervek elkészítését tűzték ki célul. A terveket, amelyek a részletes építési tervek megvalósításának alapjául szolgálhatnak, ma délután mutatta be az alpolgármester.

Tapolcafői forrásvizet ihatnak a marcalmenti kistérségben is - Távvezeték épül öt település vízminőségének javítására

Az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően kevesebb mint egy éven belül öt település – Marcalgergelyi, Vinár, Szergény, Magyargencs és Kemeneshőgyész – lakossága kiváló minőségű ivóvízhez jut. A 2011-ben létrejött Marcal-Menti Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás a ÚSZT Környezet és Energia Operatív Program keretében nyújtott be pályázatot a társult települések ivóvízminőségének javítására.

Folytatódik a vita: Unger Tamás visszautasítja, hogy pontatlanul használnák a számokat

„Visszautasítom, hogy pontatlanul használnánk a számokat. És amit a gazdaságfejlesztési stratégiában leírtunk, azt tudjuk vállalni” - jelentette ki Unger Tamás reagálva a Baloldali Együttműködés tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Szent Mihály napi rendezvénysorozat Pápán

2013-ban Szent Mihály napja alkalmából az országot bemutató programsorozatot indított a közmédia. Az idei évben Pápa városa is csatlakozott a rendezvénysorozathoz, amelyet az MTVA is közvetít.
.A részletes programot dr. Baloghné Uracs Marianna, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatója ismertette a sajtó megjelent képviselőivel.

Oldalak